„A ShareSpace megoldásának köszönhetően egy teljesen felszerelt irodába tudtunk költözni, amely megfelelt az összes igényünknek. Ráadásul a rugalmas bérlet lehetővé teszi azt, hogy a vállalat növekedésével együtt bővítsük az irodát is.”

Łukasz Berski
a SMEO marketingigazgatója
Iparág: FinTech (pénzügyi technológia)
Ügyfél: SMEO

A SMEO-t a lengyel vállalkozók támogatása érdekében alapították. Már négy éve a piacon van, és modern faktoringmegoldásokat kínál az ügyfeleinek. Csapata pénzügyi és technológiai szakemberekből áll. Egykor ők voltak a lengyelországi faktoring úttörői. Ma az iparág egyik vezető vállalataként tartják számon.

A kihívás

A SMEO olyan irodát keresett, ahol dolgozni tud a 35 főből álló csapata. A vállalat szerette volna az igényeire szabni a teret. Kulcsfontosságúnak tartották, hogy az iroda Varsó üzleti negyedében kapjon helyet, valamint hogy élni lehessen a rugalmas bérlés és az iroda bővítésének lehetőségével a csapat gyarapodásának megfelelően.

Az ügyfél további elvárásai:

  • Munkaterület kisebb méretű, privát szobákkal és irodákkal a nyitott tér szomszédságában
  • Olyan munkaterület, ahol dolgozni tudnak az értékesítési és ügyfélszolgálati szakemberek
  • Nagy tárgyaló/rendezvényterem
  • Egy adott internetszolgáltató elérhetősége
HubHub Nowogrodzka Square provides a very high standard of space
A HubHub Nowogrodzka Square igen magas színvonalú irodát biztosít

A megfelelő hely megtalálása igazi kihívásnak bizonyult. A SMEO modern és eredetiséget sugárzó irodát keresett. Az ügyfél emellett hibrid munkamodellt vezetett be, és munkavállalók egymást váltva jártak be az irodába. Egy ilyen modellben a munkaállomások kétszer annyi munkavállalók tudnak kiszolgálni. Ez a fajta megközelítés nagyobb rugalmasságot és költséghatékonyságot eredményez.

A ShareSpace megoldása

Csapatunk feladata az volt, hogy találjunk egy olyan irodát, ahol a SMEO csapata kellemes körülmények között tud dolgozni. Az ügyfél igényeit sem az átlagos irodahelyiségek, sem a coworking terek nem elégítették ki. Emiatt a tény miatt a ShareSpace a varsói HubHub Nowogrodzka Square egyik szolgáltatott irodáját ajánlotta a SMEO figyelmébe.

A HubHub iroda az ügyfél minden igényét kielégítette. Varsó nyüzsgő üzleti negyedében található, és a legmagasabb szintű irodákat kínálja. A bérbeadó privát szolgáltatott irodákat bocsát rendelkezésre, emellett hozzáférést biztosít egy nagy tárgyalóhoz és közös használatú munkaállomásokhoz.

HubHub Nowogrodzka Square
A SMEO privát jellegű irodát keresett

Az eredmény

„Az iroda fantasztikus. Különféle szobákhoz férünk hozzá, a rendezvényteremben pedig workshopokat tarthatunk és találkozhatunk az ügyfeleinkkel. Esetünkben egy szolgáltatott iroda jelentette a tökéletes megoldást. Az iroda tökéletes, és a HubHub az összes adminisztratív feladatról gondoskodik. Ez egy minden igényt kielégítő megoldás, minden benne van az árban” – magyarázza Łukasz Berski, a SMEO marketingigazgatója.

ŁUKASZ BERSKI, CHIEF MARKETING OFFICER AT SMEO
Łukasz Berski, a SMEO marketingigazgatója

Elhelyezkedés

A HubHub Nowogrodzka Square Varsó központjában, a fő vasútállomás közelében található. Két emeletet foglal el, ahol szabadúszóknak és cégeknek ad helyet. Az irodában van kerékpártároló, gyors internet és játékszoba is. A bérlők számos izgalmas eseményen és elfoglaltságon vehetnek részt.

Idő

Kiterjedt kapcsolati hálójának és valós idejű árakat és elérhetőségeket tartalmazó adatbázisainak köszönhetően a ShareSpace egy hónapon belül teljesítette a küldetését.

Személyre szabott irodát keresel a cégednek? Használd keresőnket, vagy vedd fel a kapcsolatot közvetlenül az egyik tanácsadónkkal, aki további részletekbe fog beavatni.

0 Shares:
You May Also Like